Spirit.hu

A víz és az EM Kerámia energiája

Bolygónk színe kék, mert a felszínén és az atmoszférájában túlnyomó részt jelen lévő víz a fény kék spektrumát tükrözi vissza a legerőteljesebben. A földi élet víz nélkül elképzelhetetlen. Valószínűleg a víz meteorokkal és üstökösökkel, jég formájában érkezett a fiatal bolygóra, majd felolvadva, tengereket és óceánokat alkotott. Csaknem az összes előforduló életfolyamat, létforma a vízen, mint közvetítő közegen alapul, ezért a szárazföld meghódítása csak úgy történhetett meg, hogy az immár szárazföldi élőlények testükben tengervizet raktároztak el. Sok folyamatnak, mely a testen kívül a tengervízben ment végbe, szüksége volt a testben raktározott vizes bázisra, melynek sótartalma alapvetően megegyezett az ősóceánok sótartalmával. Tehát a víz, az élet közvetítőjeként [médium] játszik döntő szerepet bolygónkon.

 

Vízanomáliák

A víz bizonyos sajátos fizikai tulajdonságai, úgynevezett anomáliák azok, melyek elhatárolják más vegyületektől, melyek az elemek periódusos rendszerének szisztematikája szerint hozzá hasonlóak. Ezen anomáliákból származó összefüggések adják az élet sajátos egzisztencia- burkát. A víz 0°C és 4°C fok között éri el legnagyobb sűrűségét. A vízmolekulák 4°C-on maximálisan kaotikus módon egymásba kapcsolódnak, ezáltal a lehető legkevesebb helyet foglalják el. 4°C alatt a molekulák kristályos szabályos átrendeződése egyre jobban beindul, melynek következtében a víz ismét több helyet vesz igénybe. Ezért úszik a hidegebb (kevésbé sűrű) jég a melegebb (sűrűbb) víz felszínén, és védelmezi az életet maga alatt. Tulajdonképpen a víznek mínusz 120°C-on kellene olvadnia 0°C helyett, és -100°C-on forrnia +100°C helyett. A kritikus hőmérséklet, amely felett a gáz halmazállapotú vizet nyomás alatt nem lehet cseppfolyósítani 374°C, ennek pedig 50°C-nak kellene lennie. A víznek kétszer annyi időre van szüksége a hő felvételhez, mint amennyit elméletben számolhatunk. Felületi feszültsége 10x akkora, mint amekkorát várnánk, és roppant nagy hőtároló képességgel rendelkezik. Éppen ezért a víz, a Föld véreként felelős bolygónk mérsékelt és relatív kiegyensúlyozott hőháztartásáért, valamint szervezetünk testnedveiért is. Kiváló megoldásként hőt szállít és szabályoz, illetve az egyetlen olyan anyag a Földön, mely a különböző hőmérsékleteknek köszönhetően mindhárom halmazállapotban (szilárd, folyékony, gáz), egyidejűleg, egymás mellett jelen van.
A víz másik különlegessége, a folyamatos átmenet halmazállapot változáskor. Egy jégkristály erecskéiben még mindig található folyékony víz is. A kristályállapot 0°C-nál kezd olvadni, és csak 42°C-on fejeződik be végérvényesen, akárcsak az ember és más élőlények életlehetőségei is. Ebben az átmeneti sávban a víz folyékony- kristályos állapotban van. 37,5°C-on a legkisebb a víz specifikus hőkapacitása.

 

Vízszerkezet, kluszter [vízmolekula csoportosulások]

A víz ezen anomáliái, és különleges tulajdonságai főként a vízmolekula kötőtulajdonságára, a hidrogénhíd kötésre vezethető vissza. A vízmolekula (H2O) egy Oxigén (O) és két Hidrogén (H2) atomból tevődik össze, melyek közös elektronpárral kapcsolódnak egymáshoz. Az oxigén és a Hidrogén nagyon egyenlőtlen partnerek, mert az Oxigén jóval nagyobb elektronegativitással rendelkezik, így a közös elektronok „átköltöznek” az Oxigénatomra, ezért a két Hidrogénatom kívülről pozitív töltést mutat, mialatt az Oxigénatom az elektronok negatív töltését maga köré gyűjtötte. Habár a protonok és elektronok száma egyenlő ebben a vegyületben, az egyenlőtlen töltéseloszlás következtében egy dipólus molekula alakul ki egy negatív és egy pozitív oldallal. Ezek a dipólusok a különböző töltésoldalaikat egymás között ellentétesen váltogatják, ezzel képezve a hidrogénkötést. A vízmolekulák hidrogénhíd kötéssel kapcsolódnak egymáshoz, ezáltal folyékony kristályt képeznek, melyeket klusztereknek hívunk. Kialakulásuk és megsemmisülésük folyamatos. Minél több energia éri a vizet pl. a természetes örvény-kialakulás mozgási energiája, vagy elektromagnetikus sugárzás (hőenergia), annál inkább kisebb a hajlandóság nagy kluszter-szerkezetek kialakulására. A folytonosan létrejövő, majd szétbomló kluszterek átlagos nagysága a víz energetizáltsági fokának fontos indikátora. Ha energiát vonunk el a víztől a kluszter-struktúrák átlagos nagysága növekszik. A kluszterek nagysága meghatározza a víz azon tulajdonságát, hogy képes más anyagokat elnyelni illetve átengedni. A nagy kluszterek nehezebben mennek át a sejtfalakon vagy a hajszálereken, és a kisebb érintkezési felület miatt kevesebb egyéb anyagot képes magába raktározni és ez által szállítani is. A víz töretlen, természetes körforgása a földkérgen és az atmoszférán keresztül, különféle eszközökkel szolgálja az állandó energiaközlést a víz számára, melynek következtében a kluszter-struktúrák kisebbek lesznek vagy felbomlanak, ez pedig egy alapfeltétel az élet regeneráló fejlődéséhez.

 

A víz, mint információhordozó

A vízmolekula dipólus karaktere a víz egy másik tulajdonságát is meghatározza: mágnesesség által befolyásolható. Akárcsak egy magnószalagon, ahol a hangrezgéseket a parányi vasrészecskék mágnesességének változásával viszik fel és tárolják, úgy tárolja a vízmolekula és a kluszter is az energetikai besugárzások ingadozásának minden fajtáját, valamint az anyagok elektromagnetikus ujjlenyomatát melyek a vízben oldott vagy szilárd formában jelen voltak vagy vannak. A további befolyásoló tényezőktől függően, melyeknek a víz ki van téve, ezek az energetikai nyomok hosszú időn át megőrződhetnek, annak ellenére is, hogy a vízből az adott anyagot már régen eltávolították. Így tehát a víz egy igen különleges szállítója nem csak fizikai anyagoknak, hanem elektromagnetikus információknak is. Az élőlények anyagcseréjében a közvetlenül érzékelhető, fizikai tényezőknél sokkal nagyobb jelentősége van az érzékelésen túli (rezgésinformációkon alapuló) elemeknek. Az információs síkon történő koordináció nélkül egyetlen organizmusban sem alakulhat ki anyagi hozzárendelés. Minél jobban működik a kommunikációs csatorna a sejt anyagcsere folyamatoknál pl. biofotonoknál (nagyon gyenge ultraibolya lézerfény villanások, melyekkel a sejtek egymással és magukon belül kommunikálnak), annál teljesebb az anyagi anyagcsere folyamat is. Magasabb tudatfejlettségi szintnél a lehetséges normáinkon túli tiszta energetikai anyagcsere szükséges az élet fenntartása érdekében. Az anyagcserezavarok, illetve a kóros fejlődés csaknem mindig energetikai kommunikációs zavarokban gyökereznek. A víz, mint információközlő anyag egyben az alapja is egy információs-gyógyszernek, a homeopátiának, mely az élet elektromagnetikus rezgésszerkezetét korrigálva vagy kiegyensúlyozva hat. Minél erősebb egy homeopátikum hígítása (és ezáltal anyagi aspektusának csökkenése), annál erősebb a lét minden területére kiterjedő hatása. A víz, értékelés nélkül szállítja a különböző információkat az organizmusba, vagy az organizmusban. Nagyon erős összekötő karakter jellemzi éppen úgy globálisan, ahogyan lokálisan is.

 

Kolloidállapot

Az élet anyagi síkjának fenntartása különleges fizikális állapotot igényel, ahol a vízben és a testnedvekben is lennie kell szárazanyagoknak. Ez a kolloidállapot. Az élet egyik alapfeltétele az, hogy ezt az állapotot az összes lehetséges mód mozgósításával fenntartsuk. A kolloid egy szilárd, kevés atomból álló elektromos töltésréteggel körülvett részecske. Egy folyadékban az azonos töltés miatt a kolloidok állandóan taszítják egymást és ezáltal folytonos mozgásban vannak, sosem állapodnak meg. A kolloidállapot rendszere megváltozhat és, ha elektronrabló kemikáliákat juttatunk szervezetünkbe, vagy ha elektromagnetikus zavaró-mezőnek tesszük ki szervezetünket, melyben kisülhetnek a kolloidok. Ezek után a nagyobb halmazokat képeznek, melyek megnövekedett súlyuknál fogva, a gravitáció hatására a folyadékban a „fenékre” süllyednek, leülepednek. A testnedveknél ez az élet végét jelenti. Példaként ott a tojásfehérje szerkezete, mely mindig kolloidállapotban található, amely ha 42°C fölé melegszik elveszti ezen állapotát, koaguál és kicsapódik.

 

A víz körforgása a természetben

A természet zavartalan vízkörforgását leegyszerűsítve mutatjuk be, figyelembe véve a vízregenerációt. A víz elpárolog az atmoszférában, majd felfelé haladva egyre kisebb cseppecskékké alakul, még el nem éri a magasabb atmoszférarétegeket. Ott a vízcseppek elképzelhetetlenül parányiak, tökéletes gömb alakúak és szinte csak felületből állnak. Minél kisebb egy csepp, annál nagyobba felülete a tartalmához viszonyítva. Itt fent az ionoszférában a víz teljes felületével furcsa információkat és energiákat fogad be például fotonok formájában. A légáramlások és a hőmérsékletcsökkenések miatt a vízcseppek ismét lefelé veszik az irányt, és eső vagy köd formájában ismét a talajra vagy a tengerekbe hullnak. A tengerek horizontális és vertikális áramlásainak örvénylésében folytonosan energetizálódnak, és felveszik például a különböző holdfázisokhoz tartozó energiák minőségét is. A talajra hulló csapadék elszivárog, és a levegőben valamint a talaj felső rétegeiben feloldott anyagokat felveszi, majd a mélyebb talaj- illetve porózus kőzetrétegekben újra leadja azokat. A földkérgen való áthaladás alatt a víz folytonosan mikro- és makroörvénylik, és a föld mágneses mezejének határát minden elképzelhető irányból átlépi. Az általa átjárt kőzet kristályainak elektromagnetikus rezgéseit illetve egyéb szilárd anyagokat is felvesz, valamint bizonyos anyagokat kiold a kőzetből. A víz a gravitáció ellenére permanens örvénylésben felfelé tör a földkéregben, és az örvényáramlás folytán a nagyobb és nehezebb anyagok, mint pl. radioaktív elemek és nehézfémek kiszortírozódnak, és csak a kisebb ásványi részecskékkel telítve kerül felszínre az artézi kutakon keresztül. Az örvénylés miatt előálló elektrosztatikus töltés gondoskodik arról, hogy az oldott ásványi anyagok kolloidállapotban legyenek. Az effajta vizek magas természetes energiaállapottal rendelkeznek, nagy a belső felületük, erős a foton emissziójuk, létfontosságú őselemeket és ásványokat szállítanak optimális mennyiségben és kolloidállapotban az anyagcsere számára. Az élő szervezetet magas energiaszintjével támogatja, és összeköti az életet a kozmosz idő- és térbeli állapotának információival. Elégséges szabad kapacitással rendelkezik a transzportfunkciók ellátásához a szervezetben, mert nincs túltelítődve kemikáliákkal.

 

Az ember és a víz

Az emberi befolyás azonban sok esetben megváltoztatja azt az ideális minőséget. Az atmoszférában a levegő érintkezik az ipari finomporral és gázokkal, és fel is veszi azokat. Mesterséges radioaktivitással, elektroszmoggal, valamint életveszélyes információkkal töltődik fel, majd savas esőként a földre hull. Energiaszegényen és tele zavaró információkkal, az összes ökológiai rendszert pl.: erdők, tavak, tengerek és óceánok, vitalizálás helyett károsítja, és energiát von el tőlük, hogy ezáltal ismét anyagcserére alkalmas legyen. Az oldott vegyi anyagok savakat képeznek, melyek kibillentik a talajt pufferrendszer egyensúlyából, és így az egykor megkötött a forgalomból kivont anyagok, mint az alumínium, újra feloldódnak. Ez a sejtméreg a felszín közeli forrásoknál felbukkanhat, és megmérgezheti azokat. A talajba vitt mérgek feloldódnak, és bejutnak a talajvízbe. Az atomkísérletek megzavarják a bolygó energiarendszerét, és átadják kaotikus információikat a forrásoknak és a vizeknek. Az érzelmek és gondolatok globálisan uralkodó negativitása elektromagnetikus rezgéseket idéz elő az egyén és a bolygó energiamezőjében is, melyek a víznek átadódnak. A vezetékes víz, nyomás alatt és olyan csöveken keresztül jut el otthonainkba, melyek a természetes áramlási törvényeket figyelmen kívül hagyják, és vizet megfosztják energiájától. A csőhálózta terhelése és a szennyvíztisztítás hozzájárulnak ahhoz (gyógyszermaradékok, hormonok), hogy a vezetékes víz extrém esetben nem más, mint higienizált használtvíz. Ez az anyagcserében kemizálódik, mert nem kolloidállapotban van, és energiát von el annak érdekében, hogy a nagy kluszterstruktúrákat lekicsinyítse, és anyagcserére alkalmassá tegye. Az ásványi anyagok szervetlen, nagy aggregátumokban vannak jelen, és alig lehet őket értékesen felhasználni. A kialakuló lerakódások szemétlerakóként károsítják a szervezet vitalitását. Az ásványvizek gyakran tartalmazhatnak több káros anyagot, mint a vezetékes víz, mert mélyfúrásokkal, és magasnyomású pumpákkal még éretlen állapotban termelik ki a földből, így energiamentesé teszik. A természetellenes erőszak nagyméretű ásványos összetételeket, radioaktív elemeket, nehézfémeket, ragad ki magával. Az ásványvizet a sejtlégzés végtermékével- széndioxid- vagy besugárzással pl. ultramagas hőkezeléssel tartósítják. Nem csoda, hogy az energiahiányban szenvedő embereknél, időseknél és betegeknél, komoly gondokat okoz a túlzott ásványvíz fogyasztása. A már gyenge szervezet egészséges védekezőreflexet indít az erős energiaveszteséggel szemben. Kialakul egy hatalmas probléma, amit mindenkinek át kell élnie, mivel a víz által negatívan informált globálisan integrált negatív energiamező alól senki sem tudja kivonni magát.

 

EM Kerámia

Az ember birtokában van azonban az eszköz, mellyel a maga által okozott rosszat jóra fordíthatja. Az imádságok és a pozitív gondolatok átadják rezgéseiket a víznek, hogy az továbbadhassa azt, és ekképpen minden integrálódjon. Az EM tisztítja a vizet, vagy épp arról gondoskodik arról, hogy ne csak szennyezett víz legyen. Az EM Kerámia adja hozzá a jó energiát. Idézet Higa professzortól: „Az egyedülálló Kibushi- agyagot választottuk ki az EM Kerámia előállításához. Egymillió éves növényekből tartalmaz organikus anyagokat, melyek az EM táplálékául szolgálnak. Az őskori mikrobák még most is képesek enzimek előállítására. EM, ősi mikroorganizmusok és növények, melyek az EM Kerámiában egyesülnek. Olyan ez, mintha a történelem örökkévalósága lenne a Kerámiába zárva!”
A hatásmód modellbemutatója és előállítása: Az agyag EM el történő fermentációja során anyagi átrendeződések és érési folyamatok zajlanak le, az agyag maradék, esetlegesen károsító hatású összetevőit az EM ártalmatlan vegyületekre bontja le. Enzimek és más pozitív anyagcseretermékek gazdagítják az agyagot. Az agyagban lévő ásványok kristálymátrix szerkezete megőrzi az anyagok és organizmusok fermentáció alatt létrejövő tipikusan energetikai ujjlenyomatát. Az agyag égetésével ezek a rezgések fixálódnak, mialatt az ezt kialakító organizmusok többségükben elhalnak, de energetikai üzenetük az agyagba ég. A kerámia struktúra a mindenütt jelen lévő, formanélküli kozmikus energia permanens transzformátora, melyet jellemzően elektromagnetikus rezgésekben tárol, ugyanazokból az organizmusokból melyek a környezetben energetikai bázisként pozitív rezonanciát szolgáltatnak. Továbbá ezen transzformáció által az elektromagnetikus sugárzás az alacsony infravörös sugárzási tartományban történik, amely az Ön mélyszövet működésére rendkívül aktiválóan és egészségesen hat.

 

EM Kerámia és Víz

Hogyan is lehetséges a vizet az EM Kerámia által befolyásolni? A Kerámia által leadott elektromagnetikus sugárzás energizálja a vizet, ezáltal a nagy kluszterstruktúrák lényegesen kisebbekre bomlanak. A régebbi homeopátiás terhelések rezgései megszűnnek. A kerámia elektromagnetikus befolyása olyan erős, hogy a vízben oldott mész kristályszerkezetét is megváltoztatja, akárcsak a mágneses vízkezelésnél. A már energetikailag megújult víz készen áll új információk szállítására. Azok a jellemző rezgéseket, melyeket a kerámia kiégetésekor rögzített anyagok és mikroorganizmusok adtak a kerámia kisugározza, a víz pedig felveszi. Egy probiotikus, az életet támogató rezonanciamezőt hoz létre, mely nem jelent alkalmas környezetet patogén csírák és degeneratív kórok számára, mivel rezgésspektrumuk eltérő. Most már érthető, hogy alapjában véve miért jobb az EM Kerámia által energizált víz a negatív értelemben vett elbaktériumosodással szemben. Lehetővé teszi például természetes kozmetikumok tartósítószer nélküli előállítását vagy az úszómedencében alkalmazott klór mennyiségének csökkentését.

 

Milyen vizet használjunk az EM- hez?

Alapjába véve a vizet mindenkor EM Kerámiával kellene kezelni, azért hogy az effektív mikroorganizmusok egy zavartalan hátteret biztosíthassanak a fejlődéshez. A kezelésnek lehetőleg több órásnak kell lennie, de a legpraktikusabb az, ha egész éjszakán át tart, ugyanis a vízben lévő kluszterstruktúrák így lesznek kisebbek, ezáltal a víz, mint a mikrobák anyagcseréjének közvetítője a sejtfalon könnyebben hatol át, egyszerűen sokkal folyékonyabb. Vezetékes víz használatánál a klór az éjszaka folyamán kipárolog, ha EM Kerámiával kezeljük. Optimális a forrásvíz, hogyha a kitermelés eszközei megfelelőek. A forrásvíz egy kezeletlen víz, melyet technikai eszközök és manipuláció nélkül közvetlenül a forrásnál palackoznak, és még rendelkezik az ősi természetes energiájával. Figyelembe véve a szállítást és a költségeket a ráfordítás túl magas ahhoz, hogy forrásvizet igyunk, de a vezetékes vizet megtisztíthatjuk. Egyszerűsége és költségtakarékossága miatt az aktív szénszűrő kínálkozik megoldásként. Fordított ozmózissal vagy gőz desztillációval igen költséges a víz- és energiafogyasztást tekintve.

Hány csövet alkalmazzunk literenként?

Minél több csövet alkalmazunk, annál gyorsabban játszódik le az energetizálódási folyamat. Nagyobb vízmennyiségnél az EM alkalmazási brosúrából tájékozódhatunk. Kisebb vízmennyiségnél érzés vagy ökölszabály szerint adagoljunk, pl. 20 cső literenként.

 

Ajánlott irodalom és forrás:
Josef Zerluth/Michael Giegner,
Gutes Wasser,
Neue Erde Verlag 2004.
Daniel Zippel August

A kerámia által leadott elektr omágneses sugárzás energetizálja a vizet. Emellett a nagyobb klasztereket kisebbekre bontja. A víz felületi feszültségét csökkenti és ezzel a víz oldó- és kötőképessége erősödik. Ezáltal az üledék és a szennyeződés könnyebben feloldódik és a feloldott anyagok könnyebben transzportálódnak, illetve lebegnek szabadon. Az EM kerámiával kezelt víz könnyebben keresztülhatol a sejthártyán. Azonkívül az elekromágneses sugárzás hozzáadódik a hosszúhullámú infravörös sugárzáshoz, ami a mélyszöveti hatékonyságot rendkívüli módon javítja. A kerámia égetése során rögzült összetevők és mikroorganizmusok tipikus rezgései a kerámiából kisugárzásra kerülnek, és a vízben elterjednek. Egy probiotikus (életet segítő) rezonanciamezőt képeznek, a kóros csíráknak, degenerativ típusoknak nem nyújt kedvező környezetet, mivel ezeknek egy másmilyen rezgésspektrumuk van. Így már magyarázható, hogy az EM kerámiával energetizált víz miért védettebb általánosan a kóros csírákkal szemben. Ajánlott mennyiség Kis mennyiségű vízhez kb. 10-20 darab szürke csövecskét adjunk, illetve egy ivó-gyűrűt egy liter vízbe. Minél nagyobb a vízmennyiség, arányosan annál kevesebb kerámiát kell rakni. Optimumként az EM kerámia szürke csövecske a 35 mm-es EM kerámiával vált be. EM kerámia javaslat 500 liter vízhez (szükséges számú csomagnyi csövecske)

Vízmennyiség

Megforgatott víz

Átfolyatott víz

 

Szürke csövecske

35 mm-es csövecske

Szürke csövecske

35 mm-es csövecske

0-1m3

1

1

2

2

2 m3

2

1

2

3

5 m3

2

2

3

4

10 m3

3

3

4

5

20 m3

4

4

6

6

50m3

5

5

8

8

100 m3

8

6

9

9

200 m3

10

10

10

12


Felhasználási területek és praktikus alkalmazások:

  • Akvárium – egy maréknyi (vagy felfűzni)
  • Tavak – 1:10000 víz mennyiség után
  • Öntözővíz – egy zacskó 1000 literenként vagy egy maréknyi öntözőkannánként
  • Víz vágott virághoz – kb. a víz 10%a
  • Ívóvíz állattartáshoz – 1:1000 arányban a felhasznált vízmennyiséghez
  • Mosó- mosogatógépekhez – egy maréknyit belevarrni egy zsákocskába és a dobba vagy az evőeszközök kosarába tenni. Még hatásosabb EM-BIO (kb. 100ml) vagy EM-BIO1 (1 kupak) hozzáadásával
  • Fritőzolajhoz (sütéskor és tároláskor) – egy maréknyi a fritőzbe vagy a serpenyőbe.

Korlátlan ideig felhasználható.