Spirit.hu

2003 Február 4.-én a 23 éves olajfűtési rendszerünk, a kanton által előírt égési gáz ellenőrzését végezték el. A szénmonoxid és nitrogén kibocsátás jóval a határérték felett volt. Az ellenőr 450 mg-os szénmonoxid szintnél leállította a mérést. Szóhoz sem jutott a magas érték láttán. Azt tanácsolta, hogy azonnal hívjam a fűtésszerelőt, akinek meg kell javítani a fűtést.

Még aznap megpróbálta a szerelő elérni az adott határértéket, de mindhiába, így azt mondta, hogy épp itt az ideje egy új fűtőrendszer beszerzésének. Anélkül, hogy gondolkodtam volna, megkérdeztem tőle, hogy benne lenne- e egy tesztben az EM Kerámia csövecskékkel. Felvilágosítást adtam neki az EM-ről, és ő beleegyezett. Közösen megállapítottuk, hogy hol tudnánk a legjobban elhelyezni a csöveket. Mivel túl kevés csövecském volt, hogy azokat a tankba tegyem, ezért az olajfilterhez helyeztem el őket. Eltávolította a szűrőpapírt és az egész üveget feltöltötte a kerámia csövecskékkel (lásd a képen). 10 perc után megcsinálta az első tesztet. Nem csalódtunk, a szénmonoxid kibocsátás 450mg-ról 19mg-ra mérséklődött. További 10 perc elteltével 18mg-ra majd a harmadik tesztet követően 16,5 mg-ra. Mind ketten meglepődtünk, pozitív értelemben. Megegyeztünk, hogy a teszteket 1 évig folytatjuk, még az eredményeket közzé nem tesszük. Három héttel később a kantoni hatóság utóvizsgálatot tartott. Az értékek valamelyest emelkedtek, de még mindig jelentősen a határérték alatt voltak. Itt kell hozzátennem, hogy azelőtt a fúvókát évente kétszer- háromszor cserélnünk kellett. Ökoolajjal fűtünk. A kazán és a csövek tömítései, sőt még az égőfúvóka beállítása is mindig tökéletes volt. Tehát semmi sem változott, csupán a csövecskék az olajfilterben. 2004 februárjának közepén ismét eljött az idő. Nagy feszültséggel vártam a teszt eredményét. A szerelő egy próbaellenőrzést végzett mielőtt a fűtést az éves ellenőrzésnek alávetette volna. És lám csak, a szénmonoxid kibocsátás 9mg-ra süllyedt! Szenzációs siker! „Bárcsak minden fűtés ilyen értékekkel rendelkezne”, mondta a szerelő örvendezve. Semmit sem változtatott, mindent hagyott úgy, ahogy van, és így is elértük ezt a hatalmas sikert!

Határérték:

Hatósági vizsgálat

2003.02.04

Szerelői vizsgálat

2003.02.04

Hatósági vizsgálat

2003.02.26

Szerelői vizsgálat

2004.02.16

CO2: 12,8%

nincs adat

12,3%

12,5%

12,3%

CO: 80 mg

> 450 mg

19 mg

31 mg

9 mg

NO2: 140 mg

nincs adat

115 mg

112 mg

113 mg

QA=hatásfok veszteség: 10%

nincs adat

5,3%

4,1%

5,3%

Gaby Höfler, CH-4655 Stüssingen